Az egy-két évesek vannak leginkább veszélyben

szept.03

A mosószerkapszulák okozta egyre szaporodó gyermekbalesetekre, s azok megelőzési lehetőségére hívja fel a figyelmet  az Országos Kémiai Biztonsági Intézet.

Ahogy egyre több háztartásban próbálják ki a mosó- és tisztítószer gélkapszulákat, úgy nő az ezzel összefüggő gyermekbalesetek száma. 2013-ra, az előző évekhez képest, megháromszorozódott az emiatt kórházak által ellátott gyermekek száma. Tavaly összesen 62 mérgezési esetet jelentettek gélkapszulával, míg idén június végéig már 35 ilyen esetről szerzett tudomást az Országos Kémiai Biztonsági Intézet Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálata (ETTSZ). Ráadásul a mérgezések csaknem felét az egy éves, harmadát a két éves korosztály szenvedi el.

A gélkapszulák előre kiadagolt, folyékony mosószert, illetve tisztítószert tartalmaznak. A feloldódott kapszulák tömény, intenzív tisztító hatású gélt bocsátanak ki, melyben például folteltávolító, vízlágyító hatóanyagok és enzimek is vannak.

A különböző gélkapszulák általában színesek (pirosak, zöldek, kékek), és ha könnyen hozzáférhetőek,  felkelthetik a kíváncsi kisgyermek érdeklődését. Ezért is nagyon fontos a tisztítószereknek a gyermekektől elzárva történő tárolása. Bár úgy tűnhet, hogy a mosó- vagy tisztítószer koncentrátum a kapszulába be van csomagolva, de a külső filmréteg nedvesség hatására azonnal oldódni kezd, ezért veszélyes, ha a gyermek a szájába veszi, hiszen a tömény mosószer pillanatok alatt kiszabadul. A kapszulák koncentráltan tartalmaznak vegyi anyagot, így a mérgezési tünetek is súlyosabbak lehetnek. A koncentrált gél bőr- és nyálkahártya irritáló hatású, lenyelve hányingert, jellemzően ismétlődő hányást idézhet elő, ami sürgős kórházi kezelést igényel.

A tisztiorvosi szolgálat közleménye azt javasolja, hogy baleset esetén késlekedés nélkül hívjanak mentőt, mossák ki a gyermek száját, itassanak vele vizet, de ne hánytassák. Ha a vegyszer a szembe került, azonnal mossák ki bő vízzel.
(forrás: ÁNTSZ )
Cikk forrása: http://www.medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/az_egy_ket_evesek_vannak_leginkabb_veszelyben?utm_source=newsletter&utm_medium=medicalonline_hirlevel&utm_campaign=12286

  • A legtöbb európai országhoz hasonlóan egyéves életkor fölött Magyarországon is a külső halálokok következtében veszítjük el a legtöbb gyermek és fiatal életet.  A modern, motorizált társadalom nagyon sok veszélyt hordoz. A kamaszok között sokan a veszélyes helyzeteket kihívásnak tekintik, ami nem mindig jól sül el. A gyermekkori balesetek jelentős részében feltételezhető gondatlanság, elhanyagolás, szegénység. Ezen a területen is különösen fontos a megelőzés, a felvilágosítás.

  • 2011. július. 05.

    Balesetmegelőzés

    Ismeretes, hogy a fejlett társadalmakban a gyermekek leggyakrabban külső okok, balesetek következtében halnak meg.
    European Child Safety Alliance több mint 30 ország részvételével alakult szervezet, melynek célja, hogy a gyermekek biztonságát növelő programokat indítson el az Európai Bizottság támogatásával.

OGYEI © 2011